Októberben két rendezvénnyel emlékeztünk meg Liszt Ferenc 200. születésnapjáról. Dónusz Katalin (szoprán), Ókovács Szilveszter (bariton) valamint Cs. Nagy Ildikó (zongora) hangversenyt adtak Liszt Ferenc és a szintén jubiláló Gustav Mahler dalaiból. Ráadásként néhány Liszt-dal improvizációt hallhatott a közönség Dónusz Katalin és Milosevics Mirkó előadásában.
Zenetörténet tanáraink - Csabai Adrien és H. Kürtösi Mónika - a Liszt Múzeumtól kapott szép posztersorozaton keresztül mutatták be Liszt Ferenc életét és munkásságát, melynek átélését zenei idézetek mélyítették el. Megtudhattuk, hogy Liszt mennyire nagy hatással volt kortársain kívül a XX. század számos nagy zeneszerzőjére. A magyar zeneművészet és zeneoktatás területén is örökérvényű a „hírhedett zenész” munkássága, oroszlánrésze van abban is, hogy Magyarországot zenei nagyhatalomként tartja számon a világ.
Az előadást követő koncerten Csabay Domonkos, az ünnepelt nevét viselő (nem mellesleg éppen az általa alapított) zeneművészeti egyetem hallgatója egy teljes szerzői életutat tárt elénk Liszt különböző alkotói korszakaiban született zongoradarabjain keresztül. A rendkívül tehetséges, igen fiatal (III. évfolyamos) művészjelölt az igen nagy technikai nehézséget jelentő műveket is fergeteges virtuozitással, könnyedséggel adta elő, de a költői színek megjelenítésével sem maradt adós.